Akadálymentesített bérlakás pályázat fővárosiak számára,

a Fővárosi Szolidaritási Alap és a Fővárosi Szociális Közalapítvány kezdeményezésében

A pályázat célja a Budapest területén élő és itt munkaviszonnyal rendelkező súlyos fogyatékosnak minősített mozgássérült, illetve látássérült személyek lakhatásának biztosítása és életkörülményeinek javítása. Azok a személyek pályázhatnak, akik önmaguk ellátására önállóan képesek és rendelkeznek a lakás fenntartásához szükséges rendszeres jövedelemmel. A megpályázható bérlői jogviszony 5 év határozott időtartamra szól, mely a bérlő kérelmére további határozott időre meghosszabbítható.

A pályázat kizárólag online felületünkön lehetséges, mely a www.evin.hu oldalról elérhető a honlap tetején található „EVIN Pályázati Portál” gombon keresztül. A jelentkezés regisztrációhoz kötött, a visszaigazoló e-mail pár órán belül érkezik, a belépés és a pályázati felület kizárólag ezután válik elérhetővé. A lakások alaprajza mellett a kiírásban feltüntetjük, hogy milyen jellegű más képesség vagy fogyatékosság támogatására alakítjuk ki a lakást. A jelentkezés kizárólag az adott kategória figyelembevételével lehetséges.

A meghirdetett lakások a pályázati időszak alatt nem megtekinthetők. A végleges kialakítás a nyertes pályázókkal való konzultáció során történik, hogy az egyéni igényeket a legnagyobb mértékben támogathassuk.

Kérjük, hogy fordítson kiemelt figyelmet a kiírásra, hiszen tartalmazza az összes szükséges dokumentumot, információt, amit a pályázat leadásához be kell szerezni. Ne aggódjon, az egy hónapos pályázati időszak alatt erre bőven lesz ideje! A „Beküldöm” gomb kizárólag abban az esetben fog működni, amennyiben minden szükséges dokumentumot feltöltött.

Abban az esetben, ha az igazolandó jövedelem munkaviszonyból származik, kizárólag saját formanyomtatványunk alapján fogadjuk el a jövedelemigazolást, amit a www.evin.hu oldalról lehet letölteni és a pályázati felületről is közvetlenül elérhető.

Amennyiben technikai okokból nem tud továbblépni a pályázat leadása során, folyamatos IT segítségnyújtás elérhető a rendszeren keresztül chaten, illetve a helpdesk@evinpalyazatok.hu e-mail címen és a 06-70-908-8823-as telefonszámon. 

Ha a pályázat feltételeire és a hozzá szükséges dokumentumokra vonatkozóan lenne kérdése, call centerünkön keresztül a következő telefonszámon tud érdeklődni: 06-1-352-8655.

A pályázati lehetőség a Fővárosi Szolidaritási Alap és Fővárosi Szociális Közalapítvány kezdeményezésében és támogatásával jöhetett létre, amiről további információt a következő linken talál: https://evin.hu/…/akadalymentesitett-lakasok…/

< BEOLVADÁS

EVIN Erzsébetvárosi Ingatlangazdálkodási Nonprofit Zrt.

Cím: 1071 Budapest, Damjanich utca 12.
Cégjegyzékszám: 01-10-043258

Ingatlangazdálkodás

Személyes ügyfélszolgálat: 1072 Budapest, Klauzál tér 11. (Klauzál téri piac, galéria)
Levelezési cím: 1400 Budapest, 7. posta, Pf. 67.

Ügyfélszolgálatok elérhetőségei

Műszaki Hibabejelentés

Személyes ügyfélszolgálat: 1072 Budapest, Klauzál tér 11. (Klauzál téri piac, galéria)
Levelezési cím: 1400 Budapest, 7. posta, Pf. 67.

Parkolás

Személyes ügyfélszolgálat: 1074 Budapest, Dohány u. 90.
Cím: 1071 Budapest, Damjanich utca 12.
Levelezési cím: EVIN PARKOLÁS, EVIN Nonprofit Zrt.; 1400 Budapest, Pf. 15.

Minden jog fenntartva - EVIN Erzsébetvárosi Ingatlangazdálkodási Nonprofit Zrt. © 2021.

Site by : SoulArt Media