Úgy tervezte, hogy az év utolsó hónapjában cserélteti le a lakás-mellékvízmérőjét?

Jó ötletnek tűnhet, azonban előfordulhat, hogy más is így vélekedik, és a számos igény miatt a szerelőknek nem lesz kapacitásuk minden kérést teljesíteni. Érdemes tehát időben lépni, hiszen már most is előfordulhat, hogy várni kell az időpontra. A mérő pedig mindenképpen a hitelesítéstől számított nyolcadik év december 31-ig lesz majd ismét hiteles.Minél előbb gondoskodik lakás-mellékvízmérője hitelesítéséről, annál biztosabb, hogy a 2024-es évben is a vízdíjat – és egyúttal az ennél lényegesen magasabb csatornadíjat – a tényleges vízfogyasztása alapján fizetheti.

A Fővárosi Vízművek szolgáltatási területén minden évben több tízezer fogyasztási helyen jár le a lakás-mellékvízmérők hitelessége. Mivel a mellékmérő a főmérővel ellentétben a felhasználó tulajdona, a cseréjét is neki kell kezdeményeznie.  

Mi is az a mellékmérő?

A lakás-mellékvízmérő arra szolgál, hogy társasházi lakás esetén Ön csak a saját vízfogyasztása után fizesse a számlát, és ne a társasház vízfogyasztásának egy bizonyos részét kelljen megtérítenie.  Fontos tudni azonban, hogy ezeket a mellékmérőket 8 évente le kell cseréltetni, hiszen a szolgáltató csak hiteles mérő után számlázhat. A hitelesítés évét megtudhatja vízdíjszámlájából, de magáról a vízmérőről is könnyedén leolvashatja.

A mérők cseréjét a legegyszerűbben és leggyorsabban a Fővárosi Vízművek szerződött partnerei megbízásával intézheti, hiszen ők beszerzik az új mérőt, leszerelik a régit, felteszik helyére az újat, ellátják a szükséges zárógyűrűvel (plomba), és még a papírmunkát is elvégzik.

A szerződött partnerek listáját megtalálja a Fővárosi Vízművek honlapján: Szerződött partnerek – Kezdőlap (vizmuvek.hu)

< Pályázati felhívás – nem lakás célú ingatlanok tárgyában

EVIN Erzsébetvárosi Ingatlangazdálkodási Nonprofit Zrt.

Cím: 1071 Budapest, Damjanich utca 12.
Cégjegyzékszám: 01-10-043258

Ingatlangazdálkodás

Személyes ügyfélszolgálat: 1072 Budapest, Klauzál tér 11. (Klauzál téri piac, galéria)
Levelezési cím: 1400 Budapest, 7. posta, Pf. 67.

Ügyfélszolgálatok elérhetőségei

Műszaki Hibabejelentés

Személyes ügyfélszolgálat: 1072 Budapest, Klauzál tér 11. (Klauzál téri piac, galéria)
Levelezési cím: 1400 Budapest, 7. posta, Pf. 67.

Parkolás

Személyes ügyfélszolgálat: 1074 Budapest, Dohány u. 90.
Cím: 1071 Budapest, Damjanich utca 12.
Levelezési cím: EVIN PARKOLÁS, EVIN Nonprofit Zrt.; 1400 Budapest, Pf. 15.

Minden jog fenntartva - EVIN Erzsébetvárosi Ingatlangazdálkodási Nonprofit Zrt. © 2021.

Site by : SoulArt Media